Hírek

Amikor egy Spartan olyan szép, mint amilyen nehéz

2018.05.14
Élménybeszámoló a szlovákiai Spartan Race Super versenyről, helyszín Park Snow Donovaly Szlovákia, 2018. május 13. vasárnap.

Tervezett kora délutáni indulásunk kicsit „megcsúszott”, ugyanis egy útitársunkat a verseny hetében beosztották szombati napra szolgálatra, és este 19:30 kor fejezte be a munkáját.
Ez egy kicsit fájt, tudván, hogy előttünk áll még 200km (több, mint 3 óra út ) Budapesttől éjszaka, szlovák rendőr barátainkkal útközben…
A kellemes szerpentines hegyi utakon csak 1-2 alkalom volt, mikor elgondolkodtam, hogy milyen jó vadhúst vacsorázhattunk volna.
23 óra körül meg is érkeztünk Donovaly-ba, a táj elképesztően szép lehetett a 15-20 %-os útjelző táblákból kiindulva, de sajnos mi ebből semmit nem érzékeltünk vizuálisan, mert a közvilágítás elég energiatakarékos volt. 
Két útitársunkat kitéve, folytattuk volna a szállásunk felé (1,5 km) az utazást, amikor is fent említett szlovák rendőr barátaink, kiszúrván a „H” jelzést a kocsinkon, letereltek minket közúti ellenőrzésre. Hát mit ne mondjak levert a víz rendesen, mivel éppen egy 15% lejtőn sikerült lefelé haladnunk a faluban, és nem néztem rá a kilométer órára, hogy vajon pont 50km/h-val gurulhattunk e. Kellemetlen beszélgetésre számítottam, de csak egy lehelet mintára voltak kíváncsiak, így rögtön megnyugodtam. Ezek után következett a második feketeleves, az útvonaltervező programban nem szerepelt pontosan a szállás címe, így 3 különböző apartman előtt jártunk már, mire másodszorra is megállítottak bennünket szlovák barátaink. Elővettük jó angol tudásunkat, és megkértük őket, ugyan legyenek szívesek már elárulni a telefonunkban mutatott szállás pontos helyét, mivel már lassan 45 perce fel-le kocsikázunk a hegyeken. Nos a rendőr meglátta a címet, és szó szerint elkezdte vakarni a fejét, gondoltuk itt nagy baj van, körülbelül 3 percig keresték a saját telefonjukban a szállás pontos helyét, mire megtudták mondani merre is induljunk el.
Valahogy sikerült 23:30 körül a szállást elfoglalni, amit 2 személyre foglaltunk, de biz Isten 5 személy elaludhatott volna a lakosztályunkban.
Reggel természetesen teljesen kipihenten ébredtünk, kinéztünk az ablakon és valami elképesztő gyönyörű táj tárult elénk, és most nem csak az akadályokra gondolok, amelyekből jó pár látszott az ablakunkból a domborzati viszonyok miatt, hanem mesébe illő hegyekről, völgyekről, lankákról, fenyőerdőkről.
Nos beszéljünk kicsit a versenyről is, hisz ez jobban érdekelt minket, és talán benneteket is. A Park Snow elnevezés nem hazudtolta meg magát. A pályát egy hullámvasúthoz tudnám hasonlítani, sík terep nem volt, ahol kifújhattuk volna magunkat, csak felfelé volt és lefelé, és ez nem túlzás. Pár akadályt a domborzati viszonyokon kívül kiemelnék, amik még jobban megnehezítették a dolgunkat a verseny folyamán. Ami nálunk sláger, a vizes akadály, az ott nem volt, úszni nem kellett, tóban átgázolni nem kellett, viszont volt helyette sok-sok sár, sáros gödör, ami azért valljuk be nem biztos, hogy olyan jó 28 fokban, igen kellemetlenül rá tud száradni az emberre, és csak plusz súly.
Zsákcipelés hasonló volt  az eplényi emelkedőhöz, csak kisebb távon, viszont lefele cipelésnél kialakítottak egy mesterséges hódombot, amit meg kellett mászni a lejtőn lefelé, majd lejönni róla. A hódomb alján pedig egy 10 méteres sáros, dagonyás szakasz fogadott bennünket, amin még keresztül kellett mennünk, mielőtt visszatettük volna a zsákokat a kiinduló pontra.
Multiringen nem volt cső az elején, csak gyűrű, és kötél volt végig, jó messzire egymástól. A tűzugrás előtt pár méterre volt a negatív majomlétra még a végére, ez úgy kellett még, had fájjon.  Igazából, ami minket legjobban kifárasztott az a pálya szintkülönbsége, és a 28-30 fok meleg, amit nem éreztünk a szél miatt, csak a verseny végén vettük észre, hogy a fejpántunk miatt igencsak furcsán barnultunk le.
Mindezek ellenére úgy gondoljuk így másnap már, hogy érdemes volt elmennünk, és megismerkednünk egy komolyabb szlovák tereppel. Mindenkinek nem merném ajánlani Donovaly-t, de kellő felkészüléssel, a táj és a környezet szépsége miatt egy igazi élmény bomba lehet.

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital