Hírek

Erő, állóképesség újratöltve

2016.01.10
Laci jelenleg az Athletic Body csoport tagja és szóban már számos esetben említette nekem, hogy milyen pozitív hatásai vannak életvitelére az edzések. Azt tudni kell róla, hogy Ő a csoport hangulatfelelőse, melyet tükröz írásbeli összefoglalója.

(Laci az Athletic Body edzésen – a kép jobb oldalán végez török felállást)

 

Sportot kerestem, mert rájöttem, hogy – többek mellett - két dolog hiányzik az életemből: az erő és az állóképesség. Mindezeket úgy, hogy ne egyedül kelljen ezeket a képességeket újra megszereznem, mert azt régóta tudom, hogy magamat győzöm meg a legkönnyebben a feladásról.

Így találtam rá az interneten a funkcionális edzésformára és a Thor programra. Mindent elolvastam persze, és tudtam, ez kell nekem. Főleg úgy, hogy szintek vannak, így nem kell mindjárt megszakadni, mindent fokozatosan kell elsajátítanom, és persze fejlődnöm. (Jóó az már csak később derült ki, hogy bizony a Beavatáshoz is puhány vagyok, de hát azt azért mégsem lehet feladni, mert akkor meg mire vagyok jó?)

Már az első edzésen tetszett az az alaposság, amivel a gyakorlatokat végrehajtottuk, és az egész edzés logikus felépítése.

A képzés során rengeteg új mozgásformát tanultam, ezzel együtt persze olyan helyeken fájt (és erősödött), amiről azt gondoltam, ott nem is lehet izom.

Noha tisztában voltam a Beavatás kurzus alapvető céljaival, miszerint sajátítsuk el az alapvető mozgásformákat és technikákat, számomra sok egyéb hozadéka is volt a képzésnek. Egyrészt a korommal (és a sok állással) együtt járó derékfájdalmak szinte teljesen elmúltak, illetve le merek hajolni dolgokért anélkül, hogy attól kellene tartanom, hogy nem fogok tudni felállni.

Másrészt kifejlődött egy olyan testtudatom, hogy különböző mozgásos helyzetekben egyre inkább tudom, hogy pontosan hol vannak a határaim. Nem kell kockáztatnom, bírom-e vagy sem, tisztában lettem azzal, hogy melyik testrészem mennyit bír, és meddig. Ez feltétlen önbizalmat és magabiztosságot ad.

Harmadrészt – és ez azért nem egy objektív ítélet, elismerem – de kezdek egy felnőtt edzett férfire hasonlítani, legalábbis ami a külalakomat illeti. Biztos vagyok benne, hogy erre a középhaladó Athletic Body szint méginkább ráerősít.

A barátaim szerint demenThor képzőbe járok, és majd ha végigedzettem minden szintet, majd a menThoruk leszek, de persze nem akarnak megsérteni, mert félnek, azt megThorlom. (Azóta egyik jóbarátom szintén elkezdte a Beavatás kurzust... szóval jól sejtettem, hogy csak irigy... )

Az előbbiek alapján talán még párom szavai lehetnek mérvadóak abban, hogy mit is jelent nekem ez a képzés. Egyik barátomat beszélte rá, kezdjen ő is sportolni, a következő képpen:

Menj csak el, két edzés, de egész hetes program! A barátod (tehát én – szerk.) egész hétfőn és szerdán a keddi és a csütörtöki edzésre készül. Hétvégén meg nézegeti magát a tükörben!”

Szigorú, felkészült edző, jó csapat, kiváló program. Jeles.

 

Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Köszönöm a bizalmat.

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital