Hírek

Spartan, a harc magad ellen, érted

2016.09.30
Azt mind tudjuk, hogy a funkcionális edzések felkészítenek a mindennapokban előforduló mozgásokra, terhelésekre. De ennél többet is ad, ha akarod. Hogy mennyit, néha érdemes megmérni. Ezért ment el idén a Thor Gym Kaposvár csapata, és szerezte meg a Spartan Race versenysorozatban a Trifecta elismerést, vagyis teljesítette a három távot (Sprint, Super, Beast) számtalan nehéz akadállyal tűzdelve.

Tavaly év végén fogalmazódott meg az egyik kedvenc tanítványom fejében az a kérdés, hogy vajon teljesíthető-e számára a Spartan Race Sprint távja. Határozottan emlékszem a beszélgetésünkre, melyben azt fejtegette, hogy ha Őt fel tudom készíteni erre a megmérettetésre, akkor az tovább erősíti a közvéleményben az edzésrendszerünk hatásosságát és az edző hozzáértését.

Januárban nagyon lelkesen kutatni kezdett a közelgő versenyek listájában és nagy örömére rátalált kis hazánkban, Visegrádon megrendezésre kerülő Sprint távra, mely április hónap második hétvégéjére terveztek a szervezők. A kihívás iránti lelkesedését átragasztotta a többi tanítványra is, mely egyértelművé tette, hogy a Thor Kaposvár csapata is képviselteti magát Visegrádon.

Ahogy közeledett a nagy nap - április 9 – a lelkesedés kicsit alább hagyott, de végül egy 5 fős csapatot sikerült összehozni, akik bár különböző futamokban, de regisztráltak a versenyre. Nem is kell mondani, hogy milyen felfokozott lelki állapotban voltak a versenyzők, akik a Thorban végzett edzésmunkájukat kiegészítve több futó edzést is beiktattak a felkészülés érdekében.

Elérkezett hát a nagy nap, kis csapatunk testileg és lelkileg felkészültnek érezte magát a Sprint versenyszám, minimum 5 km-s távjának és a minimum 20 akadályának leküzdésére. Természetesen akkor még nem sejtettük mi vár ránk, hiszen a pálya kitűzése és az akadályok nehézsége, elhelyezése az indulók előtt titokban maradt.

A verseny reggelén mindenkit nagy izgalom töltött el, kivéve engem, mely a korábbi versenyrutinomnak köszönhető. Ezt fokozott lelki állapotban lévő társaim többször is szemrehányóan megjegyezték. Rutintalanságunknak köszönhetően az 5 főből álló Thor Kaposvár csapat 4 különböző futamban indulhatott a megmérettetésen, így táv teljesítése, az akadályok leküzdése során csak ketten számíthattak egymásra.

Visegrádot senkinek nem kell bemutatni, csodálatos környezetben vethette bele magát az ismeretlenbe, az 5000-nél is több nevező, akiket 15 percenként, 250 fős létszámban rajtoltattak a szervezők, nagy füstfelhőbe burkolva. Ezeknek a versenyeknek az a szépsége, hogy nem tudhatod igazán mire számíthatsz, sem a teljesítendő táv hosszát, sem az akadályok nehézsége tekintetében. A visegrádi sprinten a pályát végül 8,9 km hosszúra sikerült kijelölni, melyet 21 akadállyal színesítettek.

A pályán egyértelmű jelzéssel adták tudomásunkra, hogy mi a haladási irány, minden akadálynál megfelelő létszámú bíró, önkéntes segítette a haladást. A versenyt megelőző versenyzői tájékoztatásnak köszönhetően tisztában volt az egyes akadály típusokkal, melyek közül többet - az egyensúlyi, illetve majomlétra jellegű akadályok, a dárda dobás - csak egy alkalommal van lehetősége mindenkinek leküzdeni, ezért különösen nagy koncentrációval fogtunk bele, azok leküzdésébe. Ezen felül a szervezők telepítettek számtalan olyan akadályt, amin át kellett küzdeni magunkat – különböző méretű palánkok, szöges drót alatti mászás -, vagy meg kellett velük küzdeni – zsákhordás, kötélmászás, zsák felhúzása csigán.

Nagy örömünkre a csapat összes tagjának sikerült teljesíteni a távot, melyet az akadályokon kívül nehezítették a domborzati viszonyok, hiszen a pálya a Duna partról a visegrádi várhoz vezetett, illetve a mellette fekvő sípályára is, ahol szembe találtuk magunkat a homokzsákokkal, melyet fel, illetve le kellett cipelni a meredek emelkedőn.

A visegrádi sprintet követően többünknek az volt az első dolga, hogy megvizsgálja a versenynaptárat és kikeresse a következő kihívást, lehetőleg úgy, hogy még 2016-ban teljesítve legyen mindhárom táv, ezzel megszerezve a Trifectát. Hiszen a célba érkezve a pólón felül mindenki 2in1 érmet vehetett át, melyek közül az egyik egy nagyobb méretű medál 1/3 része volt.

Ennek tükrében kutatni kezdtük a Magyarországon vagy a szomszédos országokban megrendezésre kerülő Super és Beast versenyszámokat. Végül külföldi, szlovák rendezésű események mellett döntöttünk, okulva az időjárás viszontagságain, melyet Visegrádon kellett átélnünk. A regisztráció körülményeit ismervén mindkettő távra egy időben neveztünk, így sikerült egy futamba kerülni, mely nagy segítség volt a későbbiek folyamán mindegyikünknek.

A Super versenyszám esetében, ami minimum 13 km-s távot és a minimum 25 akadályt jelentett, Valcianska Dolinára esett a választás augusztus 6-n. Már akkor gyanús volt, hogy egy síparadicsom közepén kerül megrendezésre a verseny, de a távolság és az időpont megfelelt mindkettő Thor Kaposvár indulónak, így hát nem volt visszaút.

A felkészülésben további, hosszabb terhelésű, futó edzéseket teljesítettünk, melyekre mint később kiderült vajmi kevés szükségünk volt. A fizikai és lelki felkészülés mellett, a táv hosszúságára tekintettel az energia raktárak visszatöltésére szolgáló energia zseléket is beszereztük.+

A földrajzi elhelyezkedéssel és ezzel összefüggő hosszabb utazási idővel számolva, már a verseny előtti napon elfoglaltuk a helyszín közelében lévő szállásunkat. Másnap reggel már én is kisebb izgalommal készülődtem és rendezgettem a felszerelésem, illetve a kiegészítőket.

A helyszínre kiérkezve szemünk elé tárultak a hegyoldalban felfelé futó sífelvonók és azok mellett húzódó, már jól ismert jelöléseket, melyek a pálya útvonalát szegélyezték. Az időjárással ott sem volt szerencsénk, 17 C fok környéki hőmérséklet és fátyolfelhőzet fogadott minket aznap.

A visegrádihoz hasonlóan a futam előtti bemelegítést követőn bevonultunk a rajt zónába és az órát figyelve vártuk a rajt pillanatát és a füstfelhőt. Megfigyelve a korábbi futamok indulását, már számítottunk a pálya elején húzódó emelkedőre, azonban az csak kezdet volt. Ahogy átjutottunk az első emelkedőnk, utunk visszavezetett a fesztivál mellett csobogó folyóhoz, melyen keresztbe kellett átgázolni, melynek vízszintje néhol nyakig ért. Az 5 órát is meghaladó időnk 2/3-t felfelé tettük meg, több olyan emelkedővel, melynek nem láttunk el a végéig sem. A Sprinten megismert akadályokon felül megküzdhettünk egy újabb egyensúlyi gyakorlattal, illetve egy kb. 10 m hosszú korláttal, melyekre szintén egyszer próbálhattunk rá. Erről a pályáról sem maradhatott el a cipelős feladat, mely elsőként egy rövidebb távú vödör körbe hordásában, majd később egy hosszabb terjedelmű zsák cipelésében merült ki. Tovább nehezítette a táv teljesítését, hogy Bori cipője a táv kb. 2/3-nál feladta, és leszakadt mindkét talpa.

A szervezők egy kellemetlen meglepetéssel is szolgáltak a versenyzők számára, amikor a pályát átvezették a célzóna közelében, ezzel elhitetve sokunkkal, hogy lassan vége a megpróbáltatásinknak. Természetesen nem így történt, előbb még újra fel kellett mászni a sípálya tetején lévő felvonóig, majd az erdőben, a meredek partoldalon leereszkedni, ami további kb. 1 órás kitérőt jelentett. Végül 17 km-t kellett teljesíteni, 1000 m-nél több szintkülönbséggel és 28 akadállyal nehezítve.

Már csak egy kihívás volt hátra a Trifecta megszerzéséhez, de a legnehezebb állt előttünk, nem véletlenül nevezik „Beast”-nek (20 km-s távot és a minimum 30 akadály). A további felkészülést nehezítette a Super-en összeszedet felső légúti megbetegedésem is, de innen már nem volt visszaút, nevezés befizetve, szállás lefoglalva, irány Reviste szeptember 17-n. A technikai felkészülés még fokozottabban érvényes volt, a hosszabb távú terhelésre számítva gondoskodtunk a folyamatos energia és folyadék pótlást biztosító hátizsákról, energia zselékről, szeletekről, illetve görcsöket megelőző csodaszerekről.

Szintén egy nappal korábban utaztunk ki a már megszokott társasággal, hogy kellően rá tudjunk pihenni a másnapi kihívásra. Biztosan vétettünk valamit az égiek ellen, mert a verseny napján ismételten csak elromlott az időjárás. Szakadó esőben érkeztünk a verseny helyszínére, azonban a nagy tömeg miatt óriási sor torlódott fel a parkolóhoz vezető úton. Nem volt más választás, a kocsikat a kísérőkre bízva gyors cipő csere és kocogás a regisztrációhoz. A kalandos kezdet csak fokozódott a rajt után is, hiszen ismét kedves „akadályunk” a folyón gázolás került a pálya 2. helyére. Az eső áztatta szántóföldben futásnál igen csak küzdeni kellett, hogy ne ragadjon bele a cipőnk a sárba, majd ismét vissza a sziklás medrű folyón.

Ezen a pályán nem volt akkora szintemelkedés, így kicsit nagyobb iramot lehetett menni, persze több esetben belesétáltunk, amikor olyan emelkedők tornyosodtak elénk, melyekkel szemben esélyünk sem volt futni. Ennek a pályának hírhedté vált kihívása a homokzsák cipelés lett. Sokat elárul az a tény, hogy valaki 1 órát töltött ennek teljesítésével. Mind a kijelölt útvonal hossza, mind a négykézláb leküzdhető emelkedő nehezítette ezt az „akadályt”. Újdonságként került elő a „rönk húzás”, mely a zsákhordáshoz hasonlóan egy kijelölt pályán kellett végrehajtani.

Utunk a helyi várhoz is felvezetett, ahol magunknak kellett telepakolni a segítők által kiosztott vödröket, amit fel kell vinni a várrom egyik legmagasabb pontjára, így hozzájárulva annak felújításához. Onnan már lehetett hallani a fesztivál területről szűrődő zenét, azonban még közel sem voltunk a megpróbáltatásaink végén. A vár dombról olyan meredek lejtőn kellett leereszkedni, hogy a „gatyaféket” is be kellett vetnünk, majd a lakóházak közelébe érve, a köztük csörgedező patakban kellett kb. 1 km-t haladni az utolsó akadályokig. Mondanom sem kell, hogy a patak medréig nem lehetett lelátni, így nagyon óvatosan tudtunk csak haladni az akkor jéghidegnek érzékelt vízben.

A fesztivál területén még számos akadály állt előttünk, melyek közül a háztető formájú majomlétrát kellett elsőként teljesíteni. Miután Borival sikeresen túljutottunk rajta, hatalmas tapsvihart hallottunk, amit akkor még nem tudtunk hová tenni, de később kiderült, hogy addig Bori volt az egyetlen lány, aki teljesíteni tudta ezt az akadályt. Természetesen még egyszer beküldtek minket a nagy sodrású folyóba, amiben már korábban kétszer megfürödhettünk, de utoljára sodrással megfelelő irányban kellett megtenni egy rövidebb távot. A fesztivál területére pozícionálták a kötélmászás, dárda dobás, szögesdrót alatti kúszást a szervezők, végül pedig egy negatív - kb. 2,5 m magas, felénk dőlő - palánkon kellett átmásznunk, hogy végre átugorhassunk a lángoló farakás fölött és beérjünk a célba. Az érmek megszerzéséhez 700 m környéki szintemelkedésű, 33 akadállyal tűzdelt, 23 km-t hosszú pályán kellett végig küzdenünk.

Kellemes meglepetés volt számomra, hogy mennyire összetartóak a versenyzők, mindenhol figyeltek egymásra és segítették, akár cselekedve, akár buzdítással a másikat az akadályok, vagy akár a domborzati viszonyok leküzdésénél. A fesztivál terültén – rajt-cél zóna - fantasztikus hangulat uralkodott, a speakereknek és a DJ-knek köszönhetően.

„Hőstettünk” rengeteg tanítványt motivált és már most rengetegen jelezték felénk, hogy 2017 évben szeretnék magukat próbára tenni. Állunk elébe! Mind felkészítésben, mind pedig a kilométerek és az akadályok legyűrésében számíthattok Borira és Rám.

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital